Alapítványunk története
Az alapítványt 1993 októberében Kelemen István vezérőrnagy alapította a Budapest területén élő rászoruló, nehéz élethelyzetben élő nyugállományú katonák és honvédségi alkalmazottak, illetve a honvédségi özvegyek anyagi támogatására Az alapítvány tevékenysége 2014-ben kiegészült az - otthonában vagy intézetben - állandó gondozásra szoruló személyek életminőségének, a krónikus betegellátásukat végző intézet (MH-EK HK Rehabilitációs és Krónikus Utókezelő Intézet) ápolási feltételeinek javításával.
Alapítás és kezdetek
Korai éveinkről később olvashat.
Napjainkban
Az Alapítvány által szervezett rendezvények bevételéből alapvetően a 1994 óta megszervezésre kerülő Karácsonyi Ajándék Csomag Akció finanszírozása történik (évente mintegy egymillió forint értékben), illetve ebből valósult meg az gondoskodási körébe tartozó személyek életminőségének, a krónikus betegellátásukat végző intézet támogatása, mely során a vízcsapoktól kezdve a vérnyomásmérőkhöz szükséges újratölthető elemeken, a betegek mozgását segítő elektromos járművek akkumulátorain, hűtőszekrényeken keresztül a betegek állapotát stabilizáló, felfekvést gátló terápiás légmatracokig kerültek az eszközök beszerzésre és tartós használatba adásra a krónikus betegellátást végző osztályoknak. Ezek mellett krónikus betegellátásukat végző intézet dolgozói regenerálódása érdekében az Alapítvány, erőforrásait felhasználva több alkalommal Családi Napot szervezett. Az Alapítvány nonprofit alapon szervezte meg „a Katona Generációk a Dunán - Hajókirándulás a Visegrádra” című programot, 2015-ben 234 fővel, 2016-tól közel 500 fővel. 2016-től lehetővé vált, hogy a szervezet családostul vendégül lásson olyan kollégáinkat a kiránduláson, akik kiemelkedően teljesítették feladataikat. Mindezt tettük úgy, hogy az Alapítvány állami támogatásban nem részesül és csak magánszemélyektől, gazdálkodó szervezetektől érkező, illetve saját szervezésű rendezvényein gyűjtött adományokból finanszírozza céljainak elérését. Az együttműködési megállapodás alapján közösségi szolgálatot teljesítő középiskolai tanulók változatos módokon segítik az alapítványi munkát, melyek közül kiemelkednek a Hősök Napjához és a Halottak Napjához kapcsolódó, a Farkasréti temető „VK” parcelláiban lévő hősi sírok szakértelmet nem igénylő karbantartásai, illetve a krónikus kórházi betegek részére adott ünnepi (anyák napi, karácsonyi), alkalmi műsorok.